Sirályka Fajtaklub-Hungarian Frill Club
Tartalom
Menü/Menu
 
Hírdető/Notice board

 

                                                    

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fórum/Forum
[192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]

2016.10.11. 23:28 Idézet
Szűrszabó János

Szomszédolás Szolnokon

   A nyár folyamán volt már próbálkozásom Szolnok és Nagykőrös irányába, hogy az itteni sirálykásoktól informálódjak a nyári szaporulatok mennyiségéről és minőségéről. Nyaralások és egyéb elfoglaltságok miatt nem jött össze. Az októberi börze előtt hívott Spitz Robi, hogy a fiatalokat most megnézhetem, mielőtt értékesítené őket.További két klubtagunknak is megfelelt az időpont - indultam.

   Deák Gyuri bácsi életkorával a nyolcvanat közelíti, de fiatalos mozgásával, gondolkodásával kétséget ébreszt vendégében a korát illetően.  Zenét szolgáltató "bandájával" és tangóharmonikájával családi jeles napok jó hangulatát biztosítja. Társasági életét kártya partikkal és galambászattal teljesíti ki.Ha nyugalomra vágyik a Holt - Tiszára lefutó udvar végében horgászik.

   Szolnoki lakos lévén galambdúcaiból nem hiányozhatnak a szolnoki bagdetták, amikkel ha kell dajkáltat. Sirályka csapata barna és fekete szatikból, fekete, kék pikkelyes és szalagos blondikból áll. Tiszta rajzúak, közepes egyéb jellemzőkkel. Szomszédos dúcban afrikaiak vannak. Túlnyomórészt Nyitrai Lacitól származnak fehér, fekete, és olaj színekben. A párosítások véletlenszerűek - következésképp az utódokban sok a tarka. A fejek minősége széles skálán szétszórt. Az összességében 20-25 egyedet számláló állományában Gyuri bácsi - elmondása szerint - inkább gyönyörködik,mintsem, hogy megváltsa velük a világot! Kiállításainkon 4-6 darabbal mindig kiveszi a részét.

   Mochnács Andrásnak klubunk megalakulásakor megtetszettek a pajzsos sirálykák az akkor még pesti Volán telepen rendezett börze alkalmával. Adni nem tudtam belőlük, mert az a kevés a fajtát népszerűsítő reklámanyagul szolgált. Két éve volt alkalma először, majd egy éve ismét többedmagával kiment a németországi Thomas Müllerhez és Rainer Dammershez a legszebb példányokat beszerezni. Az innen és Virág Gábortól származó egyedek alkotják jelenlegi állományát. A két német vérvonalból származó galambok elkülöníthetők a csőrbeépítéseket vizsgálva. Müller galambok csőre vékony és hegyes, Dammers galambok csőre békaszájszerűen terpeszkedik a szájnyílásban és a csőrvégek tompák. Egyéb jellemzők azonosak: széles mell, emelt állás, hatalmas golyófej, telt homlok, lakkfekete szín, tiszta rajz, a combtollak is fehérek. Sajnos a nagyságukat ketté kellene venni, hogy sirálykák legyenek. Másik sajnálatos dolog, hogy szaporulat alig van. András elmondása szerint a kevés ráfordítható idő az oka. Galambszeretetét igazolja, hogy a sirálykák mellett Budapesti rövidcsőrűk, Dán keringők és versenyposták - amikkel versenyez - töltik ki további dúcait. Sirálykás szemmel nézve, nagy érték van Andrásnál, amiben gyönyörködni lehet, de szaporítani, kicsivé formálni is izgalmas szórakozást jelentene.

   Spitz Robit sokaknak nem kell bemutatni, de az utóbbi időben történt változásokról szeretnék híradást adni. Nagykőrösről Szolnokra társasházba költözött. Ebben az időszakba rabolta ki a galambházát ismeretlen/ek, akik azóta is ismeretlenek. Robi galambszeretete, nameg pár jóbarát segítése tette lehetővé a folytatást. Ismerőse   kertes házának udvarán pedig kapott egy fészert, amiből hamarosan galamb-lak lett. Az idei tenyészidőszak termése nehéz kezdés után elismerésre méltóvá alakult. A továbbiakban élettársa és a véletlen segítette. A közeli Tószegen egy olyan pihenő ingatlant vásároltak ahol komfortosabb körülmények között lehet galambozni. Az udvaron egy előregyártott beton garázs volt letéve. Barkácsolás indul! Ajtó, ablak beépítés, egy harmad rakodótér, egy a sirályoké, egy a nevelőké. Ott jártamkor a galambok már belakták, fészket fogtak. A kezdeti öt párnak többnyire szép utódai kerültek az új helyre. Az igazi tenyésztőt az állandó elégedetlenség hajtja előre. Robinak sem tetszik a sok fiatalnál előforduló elöreálló csőr.  Mint korábban, most is jó szemmel választja ki azokat amiknek menni kell, és amiknek maradni. A jelszó:Kis helyen keveset és minél jobbat!

   Vendéglátóimnak köszönöm a lehetőséget, szórakoztató kiállítási szezont és jó egészséget kívánok!

 


2016.10.11. 23:27 Idézet
Szűrszabó János

Cservenyák Istvánnak

Köszönmöm István a visszajelzést! - és mert mostanáig elmarasztaló véleményt nem kaptam, folytatom az infók átadását.


2016.09.15. 22:00 Idézet

Szevasz István!

Ne fogd magad vissza! CS.Á. 


2016.09.15. 16:24 Idézet

Kedves János, Sirálykások!

 

Az igazat megvallva nagyon rég jártam ezen az oldalon... az imént, galambkiállításokon készült felvételek nézegetése közben villant be, hogy de jó is lenne egy kicsit "sirálykázni"! Ha máshogy nem is, de legalább itt a világhálón. Gyorsan be is gépeltem az SFK címét és igen megörültem annak, amit találtam.

János monori börzékről szóló tudósításai igazán élvezetesek! Olvasásuk közben szinte ott találtam magam is a forgatagban. A dúclátogatások beszámolóit pedig valószínűleg újra és újra el fogom olvasni...

Mindenkinek egészséget, erőt és sok sikert kívánok az elkövetkező kiállítási szezonra (is)!

 

Üdv.: István


2016.09.11. 20:57 Idézet
Szűrszabó János

Hírek a monori börzéről 2016. Szept. 11.

   Hajnali öt órakor léptem be a kapun várakozás nélkül. Az első sorban helyet foglaló vásározók előző nap 21 órakor érkeztek elmondásuk szerint. A kijelölt helyünk öt órára egy kicsit összeszűkült egy virágárús és a Félegyházis Fajtaklub szorításába. Egy kis feszelgéssel kitágítottuk terünket, és a kevés sirálykás sok sirálykával kis helyen is elfért. A telített vásártéren és a parkolóban kialakult három sorban díszbaromfik, viziszárnyasok és díszmadarak uralták a ketreceket. Galamb feltűnően kevés volt - lehet, hogy 10-re már elkeltek?

   Nem így a sirálykák! Igen szép számmal kellették magukat standunkon és elszórtan egy-egy ismeretlen román tenyésztőnél. Keleti sirálykák voltak széles választékban kor, szín és minőséget illetően. Tavaszi tudósításomban a bírálatok szigorúsága kapcsán utaltam a felhíguló minőség veszélyére. Román árúsnál láttam kb. 30 db szatit, miknek tenyésztője a galambok nagyságát látva rövidcsőrűre szerette volna őket formálni, de a lényegi részük - fej, csőr - miatt Ószatinettának láttatták magukat. Nem is kellettek senkinek. Klubunk placcán kiállítási minőséget megütő madarak voltak Stein, Retek, Spitz, Balogh, Szöllősi, Buzás Lucián/R/, Szalmási, Szűrszabó sporik kínálatában. Ezekből is alig fogyott, mert nem volt kereslet. A múlt börzén tapasztalt vevőhiány állandósulni látszik. Még nem tudni, hogy a végső vásárlók nyergeltek-e át egy más fajtára egy csapásra, vagy   kereskedői összefogás van a háttérben az árakat letörendő. Ez a jelenség - legyen bármi is aza oka - a tenyésztőket kevesebb, de jobb minőségű galambok tartására tenyésztésére fogja ösztönözi. A most kezdő sirálykás dúskálhat a jóban. Korábban soha nem látott, kuriózum számba menő minőségű, színű madarakat állíthat be, és érhet el rövid idő alatt sikereket. A kevés számú 40-50 eurós üzletkötések mellett voltak 100 euróért gazdát cserélő "Kiváló", "Kitűnő" egyedek is. 

   Továbbra is szeretni kell a sirálykákat, de a tömegtermelésről át kell térni a standardnak leginkább megfelelő egyedek tenyésztésére.   


2016.09.11. 07:11 Idézet

Tanulság képpen:

Pár napja, az ornithozis legjellemzőbb tünetével ( egy oldalon folyamatosan könnyező szem)  kezdtem el kezelni egy galambot, de a jól bevált klórtetraciklines kezelés nem hozott eredményt.  Párnap szünet közbeiktatása után újra nekiveselkedtem a kezelésnek, de semmi javulás. Utána próbálkoztam a doxiciklinnel is, hasztalan.  Mígnem egyszer, mikor közelebbről nézegettem a beteg szemet, feltűnz hogy sárgás váladék is uszkál a könnycseppekben. Széthúzva szemhéjakat  trichomonas okozta  sajtszerű testett fedeztem fe,l ami könnyen kitörlhető volt, de ezen felül , a csőr és a szem között lévő rejtett könnycsatornából, több részletben, összesen mintegy borsónyi tricho telepet sikerűl kinyomkodni! Az eltávolítás nehezen ment, szerencsétlen galamb szeme  vastagon beduzzadt és bevörösödött, de két napon belül a szembe cseppentett  dimetridazol oldat hatására szépen megnyugodott és beszáradt. Párnap után a kontrol során újabb  adag trichot kellett kierőszakolni a könnycsatornából , de remélem, sikerül  a végére járni a problémának. 

Tanulság: . nem mind az, ami annak látszik!!!


2016.08.14. 18:50 Idézet
Szűrszabó János

Hírek a monori börzéről 2016 Aug. 14.

   10órára meghirdetett klubtalálkozón 14 tagunk vett részt  fontos döntésekben. /Cséplő, Deák, Derzsényi, Stein, Szűcs, , Szűrszabó, Kovácsics,  Medgyesi I., Spitz, Sütő, Szalmási, Szöllősi, Retek, Forgács/

   1. Vezetőség választás: Derzsényi Viktor vezetésében, Szűrszabó János előterjesztette javaslatait a vezetőség tagjaira. Több javaslat elhangzása után Cséplő Árpád /elnöki funkció/ és Stein Ottó /pénztárosi funkció/ vállalták a vezetői szerepet. Őket a jelenlévők nyílt szavazással egyhangúlag elfogadták. Titkári funkcióra nem lévén vállalkozó, a klub működését ügyvivőként a megválasztott két fő viszi mindaddig, míg jelentkezés és választás után a vezetés nem lesz teljes.

   2. A tagság felülírta korábbi döntését a kiállítások helyszínét és időpontját illetően. A fiatalgalamb /saját tenyésztésű és 2016.-os kelésű/ valamint a minden korú és eredetű sirálykák kiállítása egy időben és helyen: 2016. November 12-13.-án PÁPÁN lesz megtartva. Részletek később a meghívóban.

   3.  Vásártér telített volt - parkolóban is 3 sor. Rövidcsőrű sirálykák a megszokott placcon tömörültek, kb. 100db 6 tenyésztőtől. Túlnyomórészt fiatalok közepes minőségben. Kereskedők elmaradtak, üzletkötés kb.5db, hazai vásárlókkal.


2016.08.11. 23:31 Idézet
Sajnos a SFK augusztusi klub gyűlésen nem tudok ott lenni. Romániában leszek és az ott megrendezett fiatal siralyka kiállításon fogok bírálni. A vezetőségi választással kapcsolatban nincs mondanivalóm. Ha igény van rá akkor az EMC küldöttségi feladatot folytatom. Az éves SFK kiállítassal kapcsolatban az alábbiak lennének. 1.meghívott külföldi bírálók végzik majd a minősítést. A berakodast hozzájuk igazítjuk. Ennek megfelelően csütörtök este vagy pénteken reggel kell a ketrecben elhelyezni a galambokat. A bírálat pénteken délután és este lenne. Péntek este de inkább szombat reggel szakmai eszmecsere volna a bírálatot végzők bevonásával. Egy -két előadás megtartását is szorgalmaznam magyar részről . A külföldi bírálók már szombaton délután visszautaznak. 2.a nevezési díj 600ft de ebben az esetben V85 Egyesület atvalalja a díjjazást azaz a 6 serleg költségét valamint az oklevelek elkészítését . Ha SFK ezt saját maga rendezi akkor a nevezési díj 400 Ft. 3. A biralok elszállásolását és étkeztetéset vállalom. A munkájukat megilleto ajándékozásra jutalmazasra esetleges útiköltség hozzájárulásra személyes vagy egyesületi felajanlast szívesen fogadok. Mindenkit szeretettel várunk. Az ugyanott rendezett MGKSZ fiatal kiállítás és V85 egyesületi kiállításon bemutatott siralyka galambokat magyar bíráló minősíti. Kérek mindenkit hogy ide is bátran nevezzen . Szállás lehetőséggel kapcsolatban segítek mindenkinek igényeihez igazodva. Az idei év rendkívül bőséges volt velem. A SFK fiatal kiállítását nem hagynám ki. Szeptember16-i és az október 1-is hétvége nem jó nekem . Kérlek benneteket ha lehet ezt vegyétek figyelembe. Köszönöm szépen. Üdv mindenkinek.

2016.08.10. 17:39 Idézet
Szűrszabó János

Mi a vezetőség teendője  a klub  minimális szintű működtetéséhez?

   A  választott vezetőség  minimum 3főből áll, /Elnök, Titkár, Pénztáros/ akik funkciójuktól függetlenül közösen  működtetik a klubot.

   Feladatuk:      - Márciusi és augusztusi monori börzéken klubtalálkozót tartani,

                        - Tagdíj begyűjtés, névsor összeállítás, pénz hasznos elköltése,

                        - Téli kiállítás helyszínének kiválasztása, meghívó elkészítése, nevezés összesítése, díjazás mértékének és tárgyának meghatározása.

/...ha még van késztetésük, lehet: híradót és honlapot szerkeszteni, fiatalbemutatót szervezni, stb. mindent ami eddig jó volt és újítani ami eddig még nem volt. Mindenkinek segítek, ha azt igénylik./


2016.07.31. 15:12 Idézet

Dúclátogatás Balogh Istvánnál

   István valamikor, kb. 4 évvel ezelőtt a monori börzén kötött üzletet Spitz Robival. Látva,  hogy szimpatizál a sirálykákkal, indítványoztam belépését a klubba. Elhárította az invitálást azzal, hogy csak pár darabot akar  beállítani. Azóta eltelt rövid idő alatt 20 páros igen jó tenyész állománya lett és elszántság az előrelépéshez.

   Tavaly már voltam látogatóba Nagykállói otthonába. Akkor elmondta, hogy páva galambokkal kezdett, amiket dudoros posták váltottak. Lovat tartott, csikókat nevelt. Tanult és jelenlegi munkakörében általános lakatos. Fia segít az állatok ellátásában, de galambász nem lesz.                                                                 

   Jelenlegi állományát a hazai tenyésztők galambjaiból állította össze, minden évben jobbal frissítve.  Nem sajnált időt, pénzt és fáradtságot. István is mint sokan mások, az importtal behozott egyedekkel, vagy azok utódaival ügyeskedik.  Ezeket az eladók vagy kiszelektálták, vagy ténylegesen ez a trendi. Azaz nagy hosszú test, törvényszerűen mérleg állás és turbitos fej. Istvánnál vannak ideálisan rövid farrésszel, törvényszerűen - hogy a fizikai egyensúly meglegyen - emelt mellel hátrahúzott az ideálishoz közeli fejjel rendelkező fiatalok is. Ezeket a párosításokat kell megtartani, illetve az újabb kísérletekkor figyelembe venni a keleti sirálykákra jellemző alakot, állást, azaz a jelenlegi fajtaleírás szerintit.

   A fiatalok táborában a szatinetták vannak létszámban és minőségben túlsúlyban – mind tükrös farokkal /blu. szilv. brün./.  A türelemmel végzett tenyésztés eredményét igazolja, hogy egy keskeny fejű, de jó családból származó bluetta tojónak novemberi kelésű, mostanra kiválóra vedlett fia lett. A tojó szeptemberben került az állományba, de annyira párzott, hogy a már szétválasztott hímek közül kapott párt. A felnevelését is a véletlenek hozták össze és ez lett a kései, vagy éppen korai fiatalból! - mutatja István büszkén. Tavaly nálam kelt fiatalokat viszontlátva én is elcsodálkoztam a változásokon. Az idei ígéretes fiatalokat is türelemmel kell átteleltetni, hogy tavasszal láthassuk mivé fejlődtek. Előbbre tekintve pedig akár három évig is várhatnánk, hogy ezeket rakjuk ketrecbe a ’19-es EMC kiállításkor – ekkorra kerülnek csúcsformába.

   A blondik ezüst, kék, sárga és vörös színűek kb. ilyen csökkenő minőségi sorrendben. Tavaly Pintér Józsitól származó hím vitte a prímet darabszám és minőség tekintetében, ami a fiatalokat illette. Idén Spitz Robinál kelt barna hím, ami Zelenyánszki Andrástól kölcsönkapott hímnek a fia, aminek amerikai őse volt. Ez is azt mutatja, hogy jó párosítással generációkon keresztül öröklődik a jó tulajdonság, sőt fokozni lehet. Sárga szalagos tojóval kék szalagos és pikkelyes, valamint ezüst és fekete utódai lettek. Sárgáknál a Köteles vonal dominál jellegzetesen kicsi testtel és rövid fejjel. A homlok széles, orr finoman porozott, jó a csőrbeépítés és tompa a csőrvég. Tekes G. tojójával már javultak a fejek. Jövőre egy szintén Tekes hím is segíti a jó irányba fordulást – első tollváltását már István dúcában ejti meg. Írni kell még és fotózni egy igen jó fejű kék szalagos hímről, ami két év után mutatta meg fiúságát. Első és eddig egyetlen fia kettő hetes. Izgalommal várja gazdája, hogy örökölni fogja-e apja jó homlokát!?

   Az eddigi 85 fiatalt 2x20 pár posta nevelte és neveli két dúcba a következőket is. A kétszeri etetéskor csak annyi eleséget kapnak, hogy a következő etetésre éhesek legyenek. Ösztöneik így jobban működnek és etetés után rögtön továbbadják az eleséget. Ezt én is megtapasztaltam, mert a folyamatosan terített asztalról csak keveset esznek, annyit, ami nekik éppen elég, a csipaszok meg éheznek. Így is előfordul, hogy a kicsi lemarad fejlődésében. Ezek egy 40x50cm-es inkubátorba kerülnek, ami hőmérsékletét húsboltokba használt húshőmérővel ellenőrzi István. Fiatalok védelmére szlovák SAF-546-II/01-15 jelű kombinált oltóanyagot használ /herpes, paramixó, adeno/.

   Sirálykások ebben az időszakban ha találkoznak, biztos elhangzik a kérdés – Mennyi fiatalod van? Konkrét információim nincsenek, de megítélésem szerint klub szinten az első négyben van vendéglátóm is. /Balogh, Pintér, Retek, Stein/ Gratulálok a rövid idő alatt elért sikerhez, a továbbiakhoz egészséget és kitartást kívánok! Köszönöm látogatásom lehetőségét és Nyíregyháza – Nagykálló közötti utaztatásom.

Nagykálló, 2016. Július 26.     SJz


2016.07.26. 21:31 Idézet

Dúclátogatás Északon.

   A nyári hónapok a tenyésztés időszaka.  A galambozás ezen fázisa is igen izgalmas, mert  a téli tervezgetések eredményei most válnak valóra örömünkre, vagy bánatunkra – eltaláltuk a párosítást, vagy éppen mellé fogtunk! Közösségi rendezvény /bemutató, kiállítás/ ilyenkor nem lévén, ”hírzárlatra” vagyunk ítélve, hacsak ki nem mozdulunk.  A rokoni szálak elég gyakran Vácra szólítanak, kézenfekvő volt ezen környék tenyésztőinek felkeresése.  Az időjárás elég sírós volt, hulltak a könnyei, mint a záporeső meg itt ott a zivatar.  Egy korábbi időpontot egyéb ok miatt már elhalasztottunk, komolytalanná vált volna a tervünk, ha megint tologatunk.  Induljunk!

   Rottenbacher Sanyi nem régi tagunk, de vonatos-buszos közlekedési lehetőségei ellenére fiatalosan mozdul közös ügyekben. Most is szívesen lett utazótársam.  Sanyi izzig-vérig madarász, galambász. Minden díszmadár és galamb kellene neki, mert mindegyikbe van valami szép, ami megfogja. Állandó változásba van körülötte a tollasvilág. Jelenleg hosszú és rövidcsőrű szatinetta, német pajzsos, ónémet sirályka, angol apáca keringő  galambjai vannak. És mert nem élet az élet levegőben szálló galambok nélkül, a három éve felszámolt pörkli állománya után most postákat szaporít, hogy ezek kőrözzenek a ház felett. Ezeknek hely kell, amit a dúcok átrendezésével, építésével kíván megoldani. Pajzsos és ónémet fiataljait  különleges színük miatt tartja izgalmasnak.

   Galba Tamást is évente egyszer meglátogatom. Ő váci lakos, palackozott-ital boltot üzemeltet a főúton. Kb. 2 éve kért a kihelyezett ószatinettákból, hogy kipróbálja  hogyan nevelik a galambház fő profilját adó Kiskunfélegyházi Keringőket, mely fajtának klubtagja.  Ónémetjei is vannak Cs. A.-tól kék színben ugyanezen célból. A 35 pár félegyházi is, és az 5-5 pár nevelő is kiállítási minőségűek. Galambjai padláson lévő négy dúcban, tetőre  nyíló volierben vannak elhelyezve. Tiszta dúcok, ápolt galambokkal = szép szaporulat mindhárom fajtából. Mindkét fésűs fajtánál az élben körbefutó, forgókban végződő fejdíszek voltak szembetűnőek. Lehet, hogy nem csak dajkálnak az ónémetek, hanem frizéroznak is!? Tamás is csatlakozott kezdeményezésemhez – fiatal sirálykákat helyez ki a fajta iránt érdeklődőknek. /Elérhetősége nálam/

   Gaál Gyuri bácsit az északi határ ezen oldalán kerestük fel. Tágas udvar cserepes és ültetett virágokkal. Idomított ószatinetta galambjai látványosan füttyszóra dúcból ki, tetőre fel, udvarra le, majd vissza a földtől elemelt dúcba  röpülnek. A 10 páros állományt többnyire kék fehér szalagosok alkotják.  Összességében tetszetősek, kívánalomként a magasabban tűzött, a fej teteje felett végződő kontyot jelölném. Az elmúlt években elégedettségre okot adó szép számú szaporulat ebben az évben elmaradt. Tojásrakási és kelési gyengeség okozója – mint később kiderült – a nem megfelelő  paramixó elleni vakcina. Tavaly én jártam hasonló képen,  paratífusz elleni oltóanyaggal. Olyan sok az oltóanyag, és köztük a rossz is, hogy mindenképp állatorvos véleményét kell kérni vásárlás előtt!  Beszélgetésünk közben derül ki, hogy Ő is - mint a klubban többen – szórakoztató zenél együttesével manapság is. Megromlott egészsége okán jobbulást kívánva elköszöntünk.

      Kevés nyugati irányú autózás után határon átbillenve Forgács Zolit és vejét Sanyit kerestük fel Sahyban. 12 pár keletiben a sárga blondik dominálnak kevés vörössel, feketével és egy pár szatival.  Galambjaik igen jók és kiválók mind más-más kívánalommal. Több neves tenyésztőtől származnak – következésképp több típusúak fejformát és testnagyságot illetően. A szaporulat is a tenyészek sokféleségét tükrözi. Véleményem és javaslatom szerint egységesíteni kellene az állományt, vagy a hasonló típusúakat párba tenni.  Az előrelépést nehezíti, hogy a szaporulat kevesebb, mint ahogy az elvárható lenne. Páronkénti, világos, szellős dúcokban vannak elhelyezve a tenyészek, külön dúcokban a bagdetta-szerű és pergő típusú nevelők, valamint a leválasztott fiatalok.  Látszólag minden adott, az eredmény mégis elmarad!  Zolinak az afrikaiak is tetszenek, azon belül is a sárga színűek. A jelenlegi 4 pár is hasonlóképpen verbuválódtak mint a blondik. Megtapasztalták, hogy ezeket sem egyszerű jó minőségben tenyészteni, hát még sárgában! A csapatból 3db szenzációsan picike méretű, golyófejű egyed látványától kerekedett el a szemünk. Tüzetesebb vizsgálódásra és fotózásra legközelebb szakítok időt.  Zoliékban az elszántság meg van, türelem kell a hátráltató okok kiderítéséhez és az eredmény is meg lesz!

   A leg északibb célunkhoz Jaroslav Peterhez igen későn érkeztünk, aminek az érzését a  borús, esős idő is fokozta.  Jaronál is jártunk tavaly. A kert most is rendezett, virágoktól roskadozik. Az eddigi galamblakok száma egyel szaporodott, amit a fiatalok foglalnak el. A tenyészek dúcának komfortfokozata is emelkedett a fészkelőhelyek átalakításával.  Jaro sokat várt az osztrák szerzeményektől – nem jött össze! Amit a szülőkön lát igen sok kifogásolható jellemzőket, azok a fiatalokon is mutatkoznak. Más elérhető minőségjavítási lehetőség nem lévén, a lassúbb változást jelentő szelektálással próbálkozik.  A 9 tenyészpár 20 utódját az eddig megismert kritériumok szerint  válogatta ki – máris eredményesen. Sanyival madarásztak még egy keveset, merthogy  Jarónak is vannak külömböző díszmadarai.  Tudtam, hogy Sanyi a földkerekség TV csatornáinak monoszkópját „vadássza” és gyűjti, de azt nem, hogy hasonló kiterjedtségű galambgyűrű csere-bere programba is bekapcsolódott. Itt volt az alkalom szlovák gyűrűk beszerzésére. Továbbá ezúton kéri, hogy külömböző nemzetiségű postagalambra való gyűrűkkel örvendeztessük meg a legközelebbi találkozáskor.  Búcsúzóul Jaro egy-egy pálinkás batyuval engedett haza vezető utunkra.

  Köszönjük  vendéglátóinknak a szívéjes fogadtatásokat, és  hogy időt biztosítottak a találkozásra!

Cegléd, 2016. Július 17.             SzJ


2016.05.18. 20:14 Idézet
Szűrszabó János

Hírek a monori börzéről.

   Ragyogó napsütés, kellemes hőmérséklet, az eredeti vásártéren alig túlnyúló eladótér. Az átlagos felhozatalhoz viszonyítva több baromfi, nyúl és virág - galamb is volt.

   Hét és tíz óra között végignézve a kínálatot, sehol semmilyen sirályka, csak a megszokott helyen gyülekeztek klubtagjaink több - kevesebb galambbal.

   Retek István és arcról ismerős földije kb. 30 zsizsegős fiatalt kínáltak. Valamit Ők is tudnak a korai szaporítás trükkjeiről, vagy nagyon jó dajkáik lehetnek. Ígéretes blondik díszelegtek kék szalagos és sárga színekben. A barátnál szatik is voltak gyengébb minőségben.

   Deák Gyuri bácsi vizsgálgatta őket erősen - a piac végére biztosan döntésre jutott. "Én már nem akarok dolgozni velük, csak gyönyörködni bennük" - jelentette ki most is,- keresve a legszebbet.

   Stein Ottó 30 gyűrűzött fiatalról számolt be. Ő aztán dolgozik velük. 12 pár nevelője mellett esténként 2-3 órát tölt el köztük. Szemével és kezével hizlalja, azaz nevelgeti őket.  És ott van még a postákkal való versenyzés. Várja a nyugdíjba vonulás lehetőségét, hogy főállásban galambozhasson.

   Szalmási Laci bácsi kéréseket teljesített. Részemre egy feszes tollazatú, hibátlan rajzú, profilban jó fejvonalú, szemből szűk orrú, kissé hosszú csőrű szilveretta tojót hozott. Nem nagyon érte meg az árát, de nagyon hiányzott, mert a "keresek" hirdetésemre senki nem jelentkezett. Valamit kompenzál, hogy a nálam tojt második tojás bekötött.

   Dr. Szász Feri bácsi egy pár fekete blondit hozatott. A hím igen jó fejű, a tojó kissé fésűs, de nagyon tetszetős világos szegélyezettséggel rendelkezett. Feri bácsi Nemes Csanád társaságában érkezett.

  Juhász Jenő bácsi átfutott a társaságon és bejelentette, hogy felszámolta kevés sirálykáit is.

  Mók Tibi hozott igen jó fejű afrikai hímeket /Pintér eredet/ fekete és deres színekben Kovácsics Ferinek páratlan tojói mellé. Ferinek a keletiek mellett kék szalagos és kovácsolt afrikaiai is vannak.

   Spitz Robi nélkül sem lehet börze. Szereti a sirálykások társaságát, meg a szép galambokat. Lánya is felbukkant barátjával. Egy-egy helyén üllő véleményével tudatta, hogy még nem felejtette a kívánatos jellemzőket. Robi a nálam levő bluetta hímekkel szemezett, de - mint mondta - otthon is van kettő páratlan. Ezeket a többünk által ismert /Belga vagy Holland?/ kereskedő vitte el. Más "nagybani" vásárló nem volt.

   Szűcs Sanyi nehezen tud elszakadni a kertes házból panelba. Galambjai javát Meggyesi Antal vette át. Mindketten itt voltak Sanyi maradék galambjaival: 2-2 fekete blondi és csipasz szati. Vörös színű választási nyulait úgy vitték, mintha Húsvét lett volna. Szépek és kezesek voltak a nyuszik, de Sanyi páratlan rábeszélő képességének is köszönhető volt, hogy a gyerek vásárlók szüleinek pénztárcája laposabb lett.

   Szöllősi Lajos Antwerpeni Smerléi láttán kaptuk fel a fejünket. Először a dabasi börzén láttam ilyeneket. Postánál erősebb termetű, ívelt fejű, mellfodros galamb.

   Dr. Pintér Józsi is itt volt, személyesen nem találkoztunk. Ápr 23.-i BT értekezleten tőle kapott info szerint 10 kiröpült és 40 gyűrűzött fiatalja volt akkor - igazi sirálykagyár.

   Jaroslav Peter leveléből tudom, hogy ószatinettái döcögős kezdés után teljes üzemmódra váltottak. A hozzá került egy pár osztrák barna és kék szalagos utódait várja kíváncsian.

  A nálam levő másik pár kék pikkelyeseknek szalagos fiaik vannak, a szárnyszalagok már most fehérek és a farkon is teljes a tükrözöttség. Már ez is valami, a többi jellemzőt majd később látom. A rövidcsőrűekből 6 óvódás és 8 gyűrűs tesz kíváncsivá a további alakulásukat illetően. Csőr és fej milyensége a kelés napján jósolható, de izgalmas a konty, zsabó, alak, állás, szín, rajz stb. lassú alakulása is melyek az első vedlés befejeződése után válnak véglegessé. Szépségüknek csúcsát 3 éves korukra mutatják.

   Derzsényi Viktor ismét "sk" galambozik. Állományában vannak az első tatabányai fiatal bemutatón favorizált bluetták és rokonai, valamint Ottónál kelt Schneider galambok. Ezek párosításából ígéretes fiataljai vannak.

2016. Május 8. SJz                                                                                                                                                                                                                                                        


2016.03.22. 20:22 Idézet
Szűrszabó János

Beszámoló a Díszgalamb Szakosztály 2015. évi munkájáról - kivonatolva  fajtaklubunk értékelése.

Megjelent a "Galamb és kisállat magazin" 2016. Márciusi számában.

"Sok jó példa, elismerő szavak. Országos vagy nemzetközi klubrendezvények. Közösségi munka, ami példaértékű, más klubokat esetenként felülmúló. A szakmai fondorlatokat bemutató, a sikeres szaporítást ismertető írásokkal ez a közösség is adósunk, pedig oly sokak szeretnék a titkokat megismerni, az életre szóló elkötelezettség okát megtudni. Volna mivel dicsekedni!  Például avval,  ami a fő értékmérője a szakmai munkának, ez a kiváló tenyész-anyag megsokszorozásának záloga, amivel a klubtagok rendelkeznek. A megcélzott maximális klubtámogatás adminisztrációs hiba miatt  most ugyan elúszott, de az egymásra mutogatás, a hibáskeresés helyett, a jövőbe vetett hitet várnám erősíteni."

Zelenyánszki András /a Dísz szakosztály elnöke/


2016.03.20. 16:30 Idézet
Szűrszabó János

Monori börze gyorshírei:

    Lógtak az esőfelhők lábai, de szerencsére nem indultak el.

    Az eddigi parkolónak nevezett és azon túli területen, valamint a Monor- Monorierdőt összekötő  

úton a megállni tilos táblákon kívüli zeg-zugos Trabantnyi  ficakokban is az árusok és vásárlók

autóinak tömkelege.  A vásár területe soha nem látott méretűre duzzadt. Itt lenne az alkalom az

MGKSz vezetőinek valódi, segítő, szervező munkára, vagy legalábbis felkészülni a jövő hasonló

rohamaira. A résztvevőket a pénzükért ki kellene szolgálni!

    A fentiek miatt fajtaklubunk börzei  berendezését messze a szokásos foglalt helytől kellett hagyni,

és bontatlanul is hoztam vissza, mert, nem volt aki bevállalja a jövőbeni kitelepítési procedúrát. A

helyet én ezután is telefonon lefoglalom, amit klubtagjaink  találkozásra, börzézésre használhatnak.

 A klubtalálkozó történései:

    Gál Karcsi volt az első árus, aki sajnos átmeneti időre felszámolja az igen jó blondi állományát, de a

tagságát nem szünteti meg. /Köszönjük támogatását!/ Köré rendeződtek a később érkezők „valakinek

hoztam”, „ez már felesleges volt” galambokkal. Jellemző árak 15-25 eFt között.

   Cséplő Árpi elnökünk tájékoztatott a klubtámogatás erőltetett indokkal történt megvonásáról, ami

nem csak nekünk és nem csak anyagilag hátrányos, hanem az egész magyar galambásztársadalomra

nézve morálisan romboló hatással van. Ezek után mi itt támogatást nem, de gáncsokat azt

kaphatunk.

    A kiállítások helyszínei Pécs /fiatal Szept. 3-4./ és Pápa  /téli/ városokba maradtak lehetőségként.

Lehet már előre a telekocsikat szervezni. A galambokról se feledkezzetek meg!  Pintér Józsi  a fiatal

kiállításon, a hazai bírálók alaposabb, a téli kiállításon külföldi  bírálók munkáját szorgalmazza a

minőség felhúzása és a ’19-es EU SFK kiállítása előkészítéseként. Elgondolkodhat mindenki ezen, mert  

a hazai kínálatok között egyre több külföldi árus is megjelenik  jobb – rosszabb galambbal, és egy idő

után a kereskedők is kitanulják a ”fajtaleírást” és a jelenlegi csábító vételárért csak a minőséget

fogják keresni!

    Ezekről a lényeges dolgokról sajnos csak 11-en beszélgettünk, mert  10 óráig a helyszínen

megfordult 20 főből csak fele  jelent meg. Jobban kellene tisztelni egymást, vagy legalább engem ha

már tiszteletbeli tagnak választottatok! – írom ezt az érintetteknek.

   Továbbiakban a téli kiállítás okleveleit osztotta ki Árpi, Ottó a hozzájárulásokat adminisztrálta,

amivel a tagnévsor erre az évre lezárult. Polyák Zoli visszatért közénk – a blondik nem hagytak hosszú

szünetet a  fejében. Ígéretes állományt verbuvált már össze fekete és barna színekben.  A

közeljövőben Árpi és Czebe Imre segítségével osztrák Ószatinetta párok kerülnek hozzám és Jaroslav

Péterhez /Jaro/. A nyári övön aluli ütést /lopást/ Pintér Józsi már kiheverte, komoly induló

állományról adott hírt, Spitz Robi lelkesedése is visszatért.

   A honlap látogatottságából érzékelem érdeklődéseteket. Írjatok, mondjátok el véleményeteket

„sirálykás” ügyekben!

2016. Márc. 14.                                                                                                                   Szűrszabó János


2016.02.22. 14:41 Idézet

Komoly nyugati tenyésztőtől, kiállítási minőségű Ókeleti szatinettákat (mind tükrös farkú változat) tudnék beszervezni Monori átvétellel, 35 €/ db áron. Akit érdekel mielőbb jelezze felém.


2016.02.17. 22:39 Idézet

 Mai  esemény, válaszom az MGKSZ Elnökének :

Dőltbetűs szakaszok : Uhrner Antal


„Értetlenül állok a Sirályka Fajtaklub 2015. évi támogatásának kérdése előtt 2016. februárjában, amikor már lassan az új támogatások elbírálására fog sor kerülni.”

 Az értetlenséget már megszoktam.  Pontosan azért kell ennek a történetnek a végére járni, mert  ilyen eset idén még egyszer nem fordulhat elő egyik fajtaklubbal sem!

 „A pontos tájékoztatás céljából leírjuk 2015. március 30-án Szűrszabó János által küldött e-mailben kérte a tagnévsor ellenőrzését. Ezt követően Kiss Gabriella még aznap válaszolt: 
"Tisztelt Szűrszabó úr! 
Átnéztem a névsort, két ember nem tag: Köteles Lajos és Mók Tibor. Olyan nincs, hogy kihúzom a listából, lépjenek be az illetők egyesületbe. Ha a listát leadja a két név nélkül, attól még nem fogjuk tudni elfogadni. A segítség annyiban nyilvánult meg, hogy leellenőriztük, nehogy e miatt ne kapjanak támogatást. Tisztelettel: Kiss Gabriella"

EZ EGY AGYRÉM!!! Ha egy fajtaklub megkérdezi a szövetséget hogy X.Y. Nagykorú, cselekvőképes, természetes személynek van- e   szövetségi tagviszonya, akkor nemleges válasz esetén az illetőt a fajtaklubnak  be kell valahova léptetnie, ha akarja az illető, ha nem!? Mégis milyen alapon, milyen eszközzel?  Költsük a szövetségi támogatást fiktív tagegyesületi tagdíjra?  Kiss Gabriella  miért  nekünk válaszolja, hogy mi nincs? Miért nem  a szövetség lépteti be erőszakkal közvetve önmagába  a két illetőt (nyilván van róla elképzelése, hogy hogyan!), ha már az egyesületekből  utánuk járó fejpénz úgy is a szövetség kasszájába kerül? Most komolyan,  ezt  nekem el kell magyaráznom?


„Erre április 1-én válaszolt Szűrszabó úr:
"Kedves Gabika! Köszönöm a gyors választ és a segítséget. A nevezett két tavalyi klubtagunkat ebben az évben kizárjuk. Üdvözlettel: SzJ"”

(János, már csak ilyen! Udvarias , és a józan ész által diktált egyetlen értelmezhető lehetőséget választotta)

„Szíves figyelmébe ajánlom szövetségünk Fajtaklub Szabályzatát, amely egyértelműen kimondja, hogy fajtaklub tag csak szövetségi tagsággal rendelkező tenyésztő lehet.”

Értem!  Aki nem tagja a Szövetségnek, az nem fajtaklub tag. 

„Ezek után a névsort a két név nélkül adták le, ami nem elfogadható!”

Értem! Fajtaklub tagnévsort  leadni nem tagok nélkül, nem elfogadható!!!??? ( Eszembe jutott, hogy  mit szokott mondani Besenyő Pista bácsi)

„A fentiek miatt az Elnökség döntése volt, hogy a 2015. évre a Sirályka Fajtaklubnak nem adja meg a támogatást, mert az említett két tagtársat nem kizárni kellett volna, hanem tagsági viszonyát rendezni „

 Meg van a véleményem  a fentebb már kifejtett okból mindenkiről, aki ennek a döntésnek elvtelen, szolgai részese volt.

Tisztelt szövetség, tisztelt „döntéshozók”!  Sem a szövetségi, sem a fajtaklub szabályzat ,sem a fk támogatási pályázat kiírása nem rendelkezik a fajtaklub tagnévsor adminisztrációs hibáinak totális szankcionálásáról.  Ismételten megkérdezem, hogy ki találta ki, és ki legitimizálta azt a szabályt, hogy egy  a fk. hatáskörén kívül eső adminisztrációs probléma,  a támogatás teljes megvonását vonja maga után ?

Szíves figyelmükbe ajánlom a szövetségi fórumban  látható nyilvános  szavazás eredményét , mely szerint ennek a szabálynak a  tagsági támogatottsága  0, azaz nulla!  Ezzel szemben nyolc szavazat nem tartja helyesnek, ami csak azért nem 800%-os különbség, mert a nulla matematikailag  így nem értelmezhető.

Az abszolút tagsági többség  akaratának nevében kérem, hogy ezt a szabályt 2016 a fk. pályázatok kiértékelésénél ne alkalmazzák!((….. és igen tisztességesnek tartanám, ha a sirályka fajtaklub a 2015- évre kiérdemelt fk. támogatását visszamenőlegesen megkapná!)  


2016.01.30. 14:29 Idézet
cséplő Árpád

Kedves Klubtársak!

Pégóta kűzdök a kézi neveléssel, több , és nagyobb fióka  kézi magos etetése nagyon fárasztó és időigényes. A fecskendős módszerek sem igazán tetszenek a túl híg táp és agyakori  töltögetés miatt. A nagyobb fecskendők kezeléséhez meg három kéz kellene.  Régóta kerestem olyan  könnyen tölthető és tisztítható , nagy lyuku, csővéges rugalmas palackot amire gumicső húzható. 

A közel múlban bukkantam rá egy cukrász szakboltra, ahol 1500 fT körül lehet venni  cukrászoknak gyártott un. "nyomó  üveget". ( Átlátszú rugalmas műanyag palack, kézzel kell nyomogatni, mint egy ketchupos üveget, hogy kijöjjön a krém (pép). 4-6 mm vastag gumicső mehet rá, kb 700 ml-es. (10-20 kisgalambnak egyszerre megtölthető) HA kell valakinek , a fennti áron vihetek Ceglédre , vagy Monorra!?


2015.12.31. 11:14 Idézet
Szűrszabó János

     /Most lett ismét használható a gépem/

           Kedves Klubtagok!

   Valamikor 2014. nyarán az Országos Vezetőség a klubok pályázati feltételeit bővítette, finomította, az elnyerhető összeget széthúzta 0-40 000 Ft közé. Az elképzeléseiket a galambásztársadalom elé tették véleményezésre és új javaslatok begyűjtésére. Elnökünk Cséplő Árpád is bekapcsolódott építő visszajelzéseivel a munkába. Ezeket a klubhíradóba is olvashattátok. Én is és a nem sirálykások is egyetértettek ezekkel az észrevételekkel, mert egy-egy feltétel kivitelezése, azok korrekt értékelése lehetetlen lett volna. DE! - mert a tagságnak csak véleményezési joga van, többszöri írásváltás után is még maradtak vitatott kérdések. A viták során a kapcsolat megromlott az elnökök között. Vélhetően ennek köszönhetően a beadott pályázatunkba szőrszálat kerestek és találtak.

   A 2014. évi tevékenységünk 0 forintos elismerést kapott. A harc tovább folyiik. A csörték olvashatók: "Linkek" - "MGKSz honlap" - sárga mezőben "Fórum" - "Kérdések a Vezetőséghez" és "Sirályka Fajtaklub" címek alatt. Az írások előtt MAGYAR ÓRIÁS és 2db sirályka látható. Legalább lélekben erősítsük Árpit!


2015.12.06. 16:52 Idézet

A 2015  -ös VDT (német nemzeti) kiállításon megjelentek a következő újdonságok az Ókeleti sirálykák között:

Szatinetta, fekete , fehér szalagos és blondinetták különböző színben. Ezek Európában pillannatnyilag még nem elgogadottak,  de remélem az nagyon gyorsan  megfog változni!

A következő lépés gondolom az lesz hogy  a modern változatok között is feltűnnek majd hivatalosan is a Spread , szalagos változatok. Szóval akinél szép fekete , szalagos esik elő  ne   sajnálja megtartani ha amúgy elég szép.

 


2015.12.06. 15:49 Idézet

A legutóbbi  EMC kiállítás katalogusa megtalálható a szervezet honlapján( www.emc1975.net ).

Ismerve az előzményeket és a körülményeket, nagyszerű eredmény hogy Pintér Józsi  egyik galambja 96 pontot kapott! Gratula!!!  


[192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]

 
Naptár/Calendar
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Társalgó/Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Látogatóink száma/Our visitors
Indulás: 2007-10-15
 
Tartalom

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!